Szűz Mária mennybemenetele plébániatemplom - Šamorín (Somorja)

Az eredeti templom épülete egyhajós, szegmensíves zárású szentéllyel. Tornya beépült a főhomlokzatba. Belső falait és boltozatát freskók és díszes művészi festmények ékesítik. Ezek főként F. Sogrist festőművész 1778-ban készített művei, amelyek Paolai Szent Ferenc életének egy-egy mozzanatát örökítik meg. A templom szentélyében látható mennyezeti freskó XVI. Lajos francia király és Paolai Szent Ferenc találkozását ábrázolja. A beteg királyhoz eljutott Szent Ferenc aszkéta életének és gyógyító képességének híre és a pápa közvetítésével Tours városába hívatta a szerzetest. Ferenc nehezen szánta el magát az útra, de végül kertelés nélkül közölte a királlyal, hogy meggyógyítani nem tudja, és Isten sem fog rajta segíteni, de előkészítheti őt a keresztény halálra. Ma a templom a Szűz Mária mennybemenetele nevet viseli. A templomot és a hozzátartozó kolostort folyosó és sekrestye köti össze. A templom orgonáját a kor egyik legjelesebb orgonaépítője, Ludvig Mooser építette. Eredeti kompozíciója nem ismert, de a fennmaradt sípanyagból arra lehet következtetni, hogy az orgona eredetileg 20 regiszteres lehetett. A későbbi javítások rontottak az orgona minőségén. Az ezredfordulóra állapota olyan kritikussá vált, hogy felmerült rekonstrukciójának és restaurációjának gondolata. Az orgona eredeti állapotba történő helyreállítása 2005-ben fejeződött be.

Forrás: http://www.dokostola.sk/kostol/410271-farsky-kostol-nanebovzatia-panny-marie

Elérhetőségek:
Postacím: Kláštorná 2, 931 01 Šamorín
Plébános: PaedDr. Mgr. Pavol Myjavec, PhD.
Telefonszám: 031/562 23 61
e-mail: samorin@ba.ecclesia.sk

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail