Lourdes-i Szűz Mária barlang - Tomášikovo (Tallós)

A községben a barlangon kívül templom is található, amelyet 1801-ben építettek a Szentháromság tiszteletére. Ismert műemlék továbbá az Esterházy kastély, amelynek a tulajdonosa a 19. század végén Esterházy Mihály gróf volt. A birtok jószágigazgatója Prenoszil Dózsa volt, akinek a neje, Zalka Mária-Irma a győri püspök unokahúga volt. Két gyermekük született: a süketnéma Margit és egy fiúgyermek, aki fiatalon meghalt. Margitka a lourdesi barlang történetének főszereplője.

Margitka négyhónapos korában súlyos agyhártyagyulladáson esett át. Három napig eszméletlen volt és az orvosa lemondott róla. Nyolc hónaposan kiesett a szolgáló kezéből és a bal hallójárata károsodott. Az édesanyja ekkor döntötte el, hogy a kislányt elviszi egy zarándokútra, Lourdesba. A Velké Ludanice-i pappal, Dr. Koperniczky Ferenccel és Nádor Imre hitoktatóval együtt három napot töltöttek Lourdesben 1901-ben. A körmenet éjfélkor volt. A kislány édesanyja fennhangon kérte Szűz Mária segítségét, hogy Margitka legalább néhány szót tudjon kimondani. A körmenet alatt Margit egészségi állapota javulni kezdett. Az édesanyja akkor, és ott eldöntötte, hogy Tallóson a Szent Szűz tiszteletére olyan barlangot építtet, mint a Lourdes-i. A barlangot a meggyógyult kislány kívánságára a temető bejáratának közelében építették fel.

A barlang építéséhez használt köveket közvetlenül Lourdesből szállították ide. A nagyszombati érsek, Mons. Orosch János 2015. szeptember 5-én a helyet a Nagyszombati Egyházmegye nemzetiségre való tekintet nélküli búcsújáróhelyévé nyilvánította. A több, mint 100 éves hagyomány alapján az évi zarándoklat napjául a Szűz Mária születésnapjához legközelebb eső szombatot jelölte ki.

Forrás: Érseki Hivatal, Trnava-i (Nagyszombati) Egyházmegye

Irodalom:
www.tomasikovo.sk; www.panoramy.sme.sk

Elérhetőségek:
Postacím: Rímskokatolícky farský úrad (Római Katolikus Plébánia Hivatal),
Tomášikovo 320, 925 04 Tomášikovo
Telefonszám: 031/7855 113,
e-mail: farnost.tomasikovo@abu.sk

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail