Xavéri Szent Ferenc-templom - Skalica (Szakolca)

A jezsuita templom története az 1693-as évbe nyúlik vissza, amikor lerakták nemcsak a templom, de az iskola és a kollégium alapkövét is. Az építkezés csaknem harminc évig tartott. Xavéri Szent Ferenc tiszteletére szentelték fel. A jezsuiták Szakolcán középiskolát alapítottak. A szerzetesek és a diákok nagy száma miatt kollégiummá bővítették. 1724-ben a templomban tűz pusztított. Ötven év múlva a jezsuiták elhagyták a várost, a templomot egy rövid időre a pálosok vették át.

A templomban eredetileg nyolc oltár volt. A mai napig azonban csak a főoltár maradt fenn, az oltárképen Xavéri Szent Ferenccel, valamint Szent Péter és Pál szobraival. A templom védőszentjének képe 3,5 x 6,5 m méretével Szlovákia legnagyobb templomi képei közé tartozik. A 18. század közepéről származik, festője ismeretlen. A templom sokáig hanyatlott, és belső terének több részét más templomokba szállították át. Csak a már említett főoltár és a Szűz Mária oldalkápolna freskói maradtak meg.

A templom 2011-ben teljes rekonstrukción esett át, amely Szakolca történelme során a legnagyobb rekonstrukció volt. Felújították a templom külsejét és belsejét is. A felújított templomot 2011. november 27-én nyitották meg, ünnepélyes keretek között. Ezzel a nappal megkezdődött a templom, mint Szakolca kulturális-társadalmi központja történetének új korszaka. A templomnak különleges az akusztikája, egyben Közép-Európában a legjobb. A Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma a templomnak a 2011-es év Kulturális műemléke címet adományozta. A templom a város tulajdona, istentiszteleteket nem tartanak benne.

Forrás: http://www.regionzahorie.sk/jezuitsky-kostol-skalica-akustika


Elérhetőségek:
Postacím: Škarniclovská 100/1, 909 01 Skalica
Telefonszám: +421 34 664 53 41
e-mail:tik@mesto.skalica.sk
web: http://www.tikskalica.sk

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail