Nepomuki Szent János Templom

Dombon, szabadon álló, egyhajós, poligonális szentélyzáródású, É-i homlokzati tornyos templom, a szentély felett kontyolt nyeregtetővel, a szentély K-i oldalához csatlakozó sekrestyével. Csehsüveg boltozatú hajó, fiókos dongaboltozatú és félkupolával fedett szentély. A hajó bejárati oldalán karzat. Berendezés: jellemzően 1770-es évek. Épült barokk stílusban épült 1754 és 1757 között Johann Baptist Martinelli tervei szerint.
A főút melletti magas dombon szabadon álló, téglány alaprajzú, egyhajós, Nepomuki Szt. Jánosnak szentelt templom, a nyolcszög három oldalával záródó, délre néző szentéllyel. A sárgára festett épület alján szürkére festett lábazat fut körbe, tagozatai fehérek. A templomot palázott nyeregtető fedi.
Északi homlokzata függőlegesen egy középrizalittal, valamint a sarkokon, illetve a rizalit mellett álló, fejezet nélküli pilaszterekkel tagolt, melyeket felül falsáv köt össze, mintegy tükröt képezve. A jobb és bal oldali homlokzatszakasz tükrében egy-egy emléktábla látható. A homlokzat alsó részének közepén, kis kiülésű, csak lábazattal rendelkező pilaszterek által közrefogott középrizalitban, vörösmészkő kőkeretben, törtívű záradékú, kétszárnyú bejárati ajtó látható. Felette erőteljes kiülésű, szintén törtívű párkány figyelhető meg.
Fölötte, barokk törtívű kőkeretben, egy nagyméretű, vasráccsal ellátott ablak helyezkedik el.
A homlokzatot erős kiülésű főpárkány zárja. Fölötte a homlokzat síkjában torony emelkedik, melyet volutás díszítésű, törtívű párkány kapcsol a hajóhoz, sarkain egy-egy kővázával. A torony egyszerű, falsávos keretezésű, alsó részén íves záródású ablakkal, feljebb állótéglány alakú, egyenes záródású ablakkal. A tornyot sátortető fedi, tetején kereszt.
A nyugati homlokzaton, a hajón egy állótéglány alakú, törtíves záróköves szemöldökkel ellátott, vasrácsos ablak látható, csakúgy mint a szentély nyugati homlokzatán.
Az északkeleti oldalon, a szentély és a hajó találkozásánál sekrestye csatlakozik az épülethez. Keleti falán egy vörösmészkő könyöklővel ellátott, vasrácsos ablak látható. A sekrestye bejárata északról nyílik, ez egy modern vasajtó.
A hajó keleti homlokzatán egy, a nyugati oldalival megegyező ablak látható.

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail