Kisboldogasszony-templom

Beled templomának első említése 1308-ból való. A Kisboldogasszony tiszteletére szentelt mai plébániatemplomot a korábban leégett régi helyén építették a kegyurak (a Cziráky és az Esterházy család) támogatásával. Az 1861 és 1863 között emelt istenháza alapterülete 540 négyzetméter, tornya 28 m magas. Az egyhajós, késő klasszicista épület homlokzata romantikus, a tornya pedig neogótikus stílusú.
A főoltárképen az újszülött Máriát karjaiban tartó apa (Szent Joachim) és mellette az édesanya (Szent Anna) láthatók. A főoltár két oldalán Szent Antal és Nepomuki Szent János szobrai állnak. A mellékoltárok képei az „Angyali üdvözlet” jelenetét és Szent Józsefet ábrázolják. A belső tér legrégebbi ékessége a barokk Madonna-szobor. Az orgona 1864-ben Bécsben készült, a három harangot a soproni Seltenhofer dinasztia öntötte.
1855-ben kolerajárvány pusztított a Rábaközben, amelynek megszűnte után beledi hívek hálából Mária-oszlopot állíttattak a templomkertben.

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail