Galgóc (Hlohovec)

Kategória : Galgóc (Hlohovec)

Ferences rendi kolostor és templom - Hlohovec (Galgóc)

Kategória : Galgóc (Hlohovec)

A kolostor története II. Pál pápa 1465-ben kiadott bullájához kötődik, amely engedélyezte, hogy az itt álló, Mindenszentek kápolna mellé ferences rendi kolostor épüljön. A kápolna első említése 1401-ből való. A kolostor első lakói a Boszniából érkező ferences szerzetesek voltak, akik tevékenységüket 1492-ben kezdték meg a kolostor falai között. A reformáció zűrzavaros időszakában a kolostor (és a templom is) az evangélikus egyház tulajdonába került. Ebben az időben Valentin Manckovič könyvnyomdát üzemeltetett benne, amely az első nyomdák közé tartozott a térségben. A galgóci uradalom tulajdonosának, Thurzó Ádámnak a katolikus vallásra történő áttérése után 1630-ban a kolostor és a templom is visszakerült a ferencesek tulajdonába. 1663-1683 között a város és a kolostor is török fennhatóság alá került, a ferences rend azonban folytathatta tevékenységét. A templomot ünnepélyes keretek között Matyasovszky László, nyitrai püspök szentelte fel 1699. május 18-án. A 18. században a kolostor a helyi tartomány főnök székhelye volt. A kolostorban 1647-től filozófiai iskola működött, amelyet 1653-ban magasabb szintű intézménnyé alakítottak. A kolostor a 18.-19. században a kultúra és a művelődés jeles központjává vált. Figyelemre méltó volt a kolostor könyvtára is, amelynek a kezdetei a 16. század első felébe nyúlnak vissza. Az itt talált kéziratok közül a legértékesebbek a galgóci glagolika töredékek (13-14. századi, két oldalnyi ószláv nyelvű, Dalmáciából származó irat). A kolostor épületében 1959 óta székel a Regionális Honismereti Múzeum. A szerzetes testvérek 1990-ben kezdték a szerzetes rend megújítását és jelenleg segítséget nyújtanak a térség hívőinek lelki gondozásában. Forrás: Érseki Hivatal, Trnava-i (Nagyszombati) Egyházmegye Elérhetőségek:Postacím: Františkánske námestie 15, 920 01 HlohovecA kolostor adminisztrátora: Jeremiáš Daniel KvakaTelefonszám: 0902 122 445e-mail: hcklastor@gmail.comweb: https://frantiskanihc.sk/klastor/