Evangélikus templom

Felpéc a középkorban egyházas hely, ahol a lutheri reformáció már a 16. század közepén meggyökerezett. A 16. század végén a falut feldúlták a törökök, utána a dokumentumok elpusztult községként említik. Az 1620-as években újratelepült. Az első evangélikus templom 1630-ban épült. 1749-ben nagy területről sereglettek ide hívek, miután elvették a győri evangélikusok templomát. 1752-ben a felpéci gyülekezet kérelemmel fordult a megyéhez, hogy engedélyezze a templom megnagyobbítását. Az építéshez csak 24 évvel később, 1776-ban kezdhettek. Az 1777-ben felszentelt templomhoz 1794-ben tornyot építettek. A 1812-es tűzvész után a templomot helyreállították, a tornyot pedig – amely ma órapárkányos – 1819-ben újjáépítették. A síkmennyezetes, karzatos hajójú templom szentélye egyenes záródású, melyben 19. századi szószékoltár látható. Az oltárkép az Olajfák hegyén imádkozó Krisztust ábrázolja. A vörösmárvány keresztelőkút 1905-ben, az orgona 1910-ben készült.

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail