Dunaszentpál

Kategória : Dunaszentpál

Szent Péter és Szent Pál templom

Kategória : Dunaszentpál

A község egykori templomát a Héderváry család építette, majd Széchényi György esztergomi érsek megújítatta azt a török-kori romlás után. 1845. szeptember 1-jén leégett a falu 41 háza és a templom is. A jelenlegi istenháza 1847 és 1849 között készült el, Lengerer János tervei alapján. 1876-ban az árvíz miatt megsüllyedt épületrészeket le kellett bontani, újra kellett alapozni és falazni. A templom a közelmúltban teljesen megújult, díszkövezetet kapott, környezetében pedig térkő burkolat készült. Az épület klasszicista stílusú. A barokk szószék a szomszédos Dunaszeg templomából került ide. A hajóban található festmények 19. századi másolatok, a szentélyben lévő képet Malasits Zsolt festette. A padokat Schreiner Károly készítette, aki a 1783-ban állíttatott keresztelő-kutat is felújította. Az 1906-ban épített orgona a Rieger-gyár terméke. Harangjai közül az 57 cm átmérőjű, 98 kg-os a kisebbiket 1740-ben öntötték.

Kategória : Dunaszentpál

Fehérkép

Kategória : Dunaszentpál

A temető kapuja közelében álló kis építmény a „Fehérkép”. A négyzet alaprajzú, falazott, fehérre meszelt, piros cseréptetős kis kettős kereszttel ékesített tornyocska négy oldalán kialakított fülkékben egy-egy festett dombormű látható. Ezeken az 1859-ben készült alkotásokon Szűz Mária és a keresztre feszített Krisztus képei, valamint még két, a dunaszentpáliak számára fontos szent látható. A falu állattenyésztéséről volt híres, ezért a pásztorok pártfogója, Szent Vendel, valamint a tűzveszélyes nádfedelű házakban lakók oltalmazója, Szent Flórián is helyt kapott a képoszlopon.