Boldogasszony-kápolna

A község ékessége, amely a Győr-Moson-Sopron Megyei Értéktárba tartozó megyerikum. A feljegyzések szerint 1296 és 1303 között épült. Az egyhajós épület egyszerre volt plébániatemplom, Mária-kegyhely és a Héderváry család temetkezőkápolnája is. A 17. század második felében az északi oldalához új kriptát és loretói kápolnát építtetettek. A 19. században neogótikus stílusban alakították át. A szentély keleti falán egy feltehetően eredeti románkori ablak van. A szentély falában öt vörösmárvány sírlap látható. A lorettói kápolnában díszes urna őrzi az első Khuen-Héderváry Károly szívét. Ugyanitt egy faragott kígyókkal övezett urna is áll, stilizált korinthoszi oszlopon. Mellette címerrel fedett fülkében látható három nagy ezüsturna. A kápolna asztaloltára mögött a görögkeleti templomokra emlékeztető farács látható. Párkánya felett barokk díszekkel övezetten császári, királyi és családi címerek. A rács mögötti szoborfülkében Szűz Mária ébenfából faragott szobra áll. A Kápolna Galéria időszakos kiállításoknak ad otthont.

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail