Agyagosszergény

Kategória : Agyagosszergény

Kálvária szoborcsoport

Kategória : Agyagosszergény

A falu szép szakrális látnivalója a műemléki védelem alatt álló, 18. századbeli Kálvária szoborcsoport, melyet a domborműves keresztút stációinak kőkeretes oszlopai vesznek körül. A terméskőből rakott halom a Koponyák hegyét jelképezi, melyen Krisztus és a két lator keresztje, valamint Szűz Mária és Szent János apostol szobra áll.

Kategória : Agyagosszergény

Szent László-templom

Kategória : Agyagosszergény

Az 1777-ben emelt és 1883-ban romantikus stílusban átépített templomot Zalka János győri püspök szentelte fel. A főoltárképen Szent László király vizet fakaszt szomjas katonáinak. Az egyik mellékoltár képe a Jézus Szíve tisztelet misztikus látnokát, Alacoque Szent Margitot ábrázolja. A másik mellékoltár központi alakja egy Mária szobor, mellette Szent Erzsébet és Szent János evangélista szobrai állnak. A templomot 12 színes üvegablak ékesíti, amelyek Vermes Ágoston és Palka József alkotásai. Az üvegképeken magyar szentek (István, Imre, Erzsébet, Margit) és az egyetemes egyház jeles szentjei (Mária, József, Anna, Márton Alexandriai Katalin, Rozália, Assisi Ferenc, Páduai Antal) láthatók. A keresztút 14 stációképe Zsolnay kerámiából készült 1974-ben.